Egy hamburgi bíróság helyt adott az Apple beadványának, és a feltűnő hasonlóság miatt megtiltotta a koreai cégeknek, hogy ezentúl az EU-ban almát árusítsanak.

A beadvány szerint a koreai alma kívülről a megtévesztésig hasonlít az Apple által védett logo-jára, és ezért a fogyasztók megtévesztésére alkalmas (lásd képünket), amivel sérti a cég védjegyhasználathoz fűződő jogait. A beadványnak helyt adott a hamburgi kereskedelmi bíróság, így a koreai importőröknek két hónapuk van arra, hogy a jogsértő almától ez EU-t megtisztítsák.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ítélet utáni sajtótájékoztatón Olivia Blonde, az Apple-t képviselő Blood, Sweat and Fees ügyvédi iroda vezető partnere kérdésre válaszolva elmondta, hogy az EU-ban termő almák ugyan szintén hasonlítanak a védjegyre, azonban azok ellen nem indítottak eljárást, mert akkor elveszítették volna a pert.

A koreai cégeket képviselő ügyvéd fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint az Apple a bíróságra beadott bizonyítékokat meghamisította: a koreai almából kiharaptak egy darabot, saját logo-jukat pedig zöldre festették.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cinikuslajos.blog.hu/api/trackback/id/tr723182104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Apple feketesége 2011.08.27. 17:48:39

Az Apple tette a saját termékeit, az iPhont, de főként az iPadot hasonlatossá másokéhoz és aztán beperli őket a hasonlóságra hivatkozva.  Mert ugyebár ha kitart a fehér dizájnszínénél, akkor azért a fehér és a fekete inkább ellenkező, mint hasonl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.08.27. 18:18:32

Néhány helyen népszerűsítettet ezt az írást.
süti beállítások módosítása