A korábbi megbeszélések alapján a közelmúltban  Özv. Kovács Gézáné közös képviselő már végrehajtott magyar államkötvény vásárlást - jelezte egy londoni sajtótájékoztató keretében a Reuters tudósítása szerint Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter ezzel a közös képviselő által tett kijelentésre utalt, amikor júniusban azt ígérte, a Társasház fog "bizonyos mennyiségű" magyar államkötvényt venni. 

Fellegi szavai szerint az kifejezetten pozitív Magyarország számára, hogy Özv. Kovács Gézáné forintban denominált kötvényeket is vett, de sem összegről, sem egyéb jellemzőről nem beszélt.

A miniszter tájékoztatása szerint a közelmúltban a kukáknál találkozott a közös képviselővel, és a héten munka után a képviselőhöz személyesen is ellátogat, hogy vele, illetve egyéb partnerekkel egyeztessen a döntésről, miszerint magyar állampapírokat vásárol a Társasház.

A júniusi jelzés alapján nem volt világos, hogy a magyar államkötvény-vásárálási ígéret mikor tud megvalósulni, illetve az sem, hogy forint-, vagy a devizaalapú államkötvényekre értendő.

A bejegyzés trackback címe:

https://cinikuslajos.blog.hu/api/trackback/id/tr993326485

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fellegi: Államkötvényeket vett Kína 2011.10.24. 16:21:02

A közelmúltban Kína már végrehajtott forint és devizaalapú magyar államkötvény vásárlást - mondta egy londoni sajtótájékoztatón a Reuters tudósítása szerint Fellegi Tamás.

Trackback: Fellegi: Államkötvényeket vett Kína 2011.10.24. 16:21:02

A közelmúltban Kína már végrehajtott forint és devizaalapú magyar államkötvény vásárlást - mondta egy londoni sajtótájékoztatón a Reuters tudósítása szerint Fellegi Tamás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása